Nyomtatás

Akkreditált tanári továbbképzések a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéken

Az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék magyartanári továbbképzései nagy hagyománnyal rendelkeznek, a tanárok szívesen térnek vissza az egykori „műhelybe”, ahol megbeszélhetik gyakorlati problémáikat, ahol az egyetemi tanárokkal és kollégáikkal is eszmecserét folytathatnak. A Magyar Tanszék 2008-ban ismét következetes tanári továbbképzést indított, az akkreditációt azonban csak a második, a 2009-ben megszervezett tevékenység kapta meg. Az egyetemi továbbképzés két őszi találkozást irányoz elő, egy-egy összejövetelen belül pedig plenáris előadásokat és szekciókat különböztet meg. Az utóbbi foglalkozások lehetővé teszik az általános és a középiskolai magyartanárok konkrét feladatainak elkülönítését, az interaktivitás, illetve néhány hasznos műhelymunka megvalósulását.

      A pedagógus-továbbképzések legfőbb célkitűzése a legújabb tudományos eredmények közvetítése, a magyar irodalom jeles évfordulóinak kiemelése és ennek ürügyén az írói opusok újragondolása, tudomány és oktatás elválaszthatatlanságának tudatosítása, az új szakirodalom, valamint a tanszéki kiadványok hozzáférhetővé tétele. Nem feledkezhetünk meg a didaktikai és módszertani szemléletváltásról sem, a szekciók előadói a módszertani sokrétűség és a kompetenciafejlesztés esélyeire összpontosítanak. A tanári továbbképzések tervének kritériumait a konkrét magyartanári kérések is meghatározzák, sajátos kihívást jelent például a szórványban és néhány szakközépiskolában végzett magyartanári munka, a szövegértés egyre nagyobb gondokat okoz minden iskolatípusban, a középiskolai tantervek elavultak, az általános iskolai magyartanárok pedig az új tantervek kapcsán igénylik a tanácsokat. A tanári találkozók végén végzett felmérések ugyancsak segítséget nyújtanak a további tervezésben.

Sikeresnek bizonyult a szervezők újabb kísérlete, amely a Magyar Tanszék végzős és mesterhallgatóinak is lehetőséget adott arra, hogy hospitálásuk és vizsgatanításuk elemzését elvégezzék, hogy egy-egy konkrét óramodellt bemutassanak és értelmezzenek. A tanárjelöltek vagy a kezdő magyartanárok új nézőpontja, új beszédmódja számos ötletet adhat a további magyartanári munkához.

A Magyar Tanszék oktatói szívesen vállalnak feladatot, és valamennyien részt is vesznek ebben a fontos munkában, amelynek rendszeres megvalósítása egyre sürgetőbb, egyre fontosabb feladat. Az akkreditációs szabályok, a pályázati feltételek és lehetőségek változnak, ezért 2014-ben 30 középiskolai magyartanárt láttunk vendégül tanszékünkön, a középpontban a regény elméleti megközelítése és tanítása állt. A megújult továbbképzés első szervezője dr. Rajsli Ilona volt, majd dr. Hózsa Éva és dr. Horváth Futó Hargita vállalta fel a feladatot. A szemináriumok következetes megtartása motiválta a Tanítástaktika című e-könyv kiadását, melyet a szervezők (Horváth Futó Hargita és Hózsa Éva) szerkesztettek. A CD hallgatóink legsikeresebb óraterveit tartalmazza, ez az ötlettár nagy segítséget nyújthat a magyartanárok munkájában.