„Csöndnek csőd az ára”

Toma Viktória | 2016.3.7 | LXXI. évfolyam 9. számInterjú

Beszélgetés dr. Csányi Erzsébettel a Sziveri János műveiről íródott Bal-kánon című tanulmánykötet megjelenése kapcsán

http://hetnap.rs/cikk/%E2%80%9ECsondnek-csod-az-ara%E2%80%9D-22061.html

A Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium gondozásában tanulmánykötet jelent meg Bal-kánon címmel Sziveri János műveiről. A kötet jelentőségéről, a vajdasági irodalomtörténeti kánon alakulásáról, illetve megkövültségéről, magáról a „Sziveri-jelenségről” beszélgettünk dr. Csányi Erzsébettel, az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Tanszékének vezetőjével, a kötet szerkesztőjével.

* Miként összegezné a Bal-kánon jelentőségét és lényegét, milyen céllal jött létre?

— Itt, Vajdaságban törlesztenünk kellene azt az adósságot, amely kialakult az elmúlt évtizedekben a Sziveri-recepciót illetően. Az egész vajdasági magyar kulturális közösség felelőssége az idő múlásával arányosan nő az 1983. évi botrányos szerkesztőségi leváltás, az Új Symposion folyóirat szerkesztőségének a Forum Kiadóházon belüli hatalmi szétverése óta. Sziveri János 1990-ben halt meg a vajdasági kulturális kánonból kitaszítottan, és azóta is tabutéma. Ezt a masszív elhanyagoltságot 2008-ban a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium próbálta megtörni Lábadi Zsombor Sziveriről írt monográfiájának megjelentetésével. Kiemelt jelentőségű könyvkiadó intézetünk azonban érdekes mód huszonhat éve nem látja fontosnak ezt az életművet. Sziveri Jánosra csupán a szülőfalujában, Muzslán szerkesztett Sikoly folyóirat próbálta felhívni a figyelmet két tematikus számban. Magyarországon Sziveri baráti köre létrehozta a Sziveri-díjat, valamint Veszprémben megalakult a Sziveri János Intézet, mely a diktatórikus rendszerek fenomenológiájával, a kortárs magyar irodalom rendszerváltó folyóiratainak történetével foglalkozik, mindazzal, amit Sziveri János művészi világszemlélete és sorsa fémjelez, ez pedig: a megalkuvások radikális, elvi, engesztelhetetlen elutasítására vállalkozó etikai tartás, irodalom és elnyomás, ember és szabadság kérdése.

* A kötet egyik tanulmányában azt írja, hogy itt „Nem egyszerű ismeretterjesztési, oktatási és kanonizációs kérdésről van szó, hanem Sziveri János a vajdasági magyar hivatalos művelődési, kiadói és oktatási rendszerben többé-kevésbé mind a mai napig tabutéma”, amit később egy kiváló példával is alátámaszt, hiszen az elsőéves magyar tanszékes hallgatók többsége vajmi keveset tud Sziveri munkásságáról, sőt, akadt olyan is, aki nem is hallott róla. Ez miért van így?

— Nem véletlen, hogy Vajdaságban ez a helyzet, hiszen mindmáig ugyanazon kánon mentén szerveződik a kulturális életünk, ugyanazok a hatalmi erővonalak rajzolódnak ki és érvényesülnek. A vajdasági magyar hivatalos intézményes kulturális kánon nem tud megújulni. Megbocsáthatatlan, hogy Sziveri János születésének hatvanadik évfordulóját csönd fogadta itt, Vajdaságban — a kiadói produkciót tekintve. El kell mondanom, hogy ezt a kötetet a jubileumra terveztük, de a Bethlen Alap nem támogatta a VMFK kérvényét, ezért van egyéves késés. Ebben a könyvben, mely rangos magyarországi szerzőkön kívül horvátországi, szlovákiai és nyolc vajdasági magyar kutató tanulmányait fogja össze, Németh Zoltán szlovákiai egyetemi tanár az elemzésében arra mutat rá, hogy az újabb irodalomtörténeti áttekintések főleg a Symposion-botránnyal foglalkoznak, Sziveri költészetének poétikai vonatkozásaival kevésbé, így az nemigen tud jelentőségéhez méltó módon beépülni az egyetemes magyar irodalomtörténeti kánonba. A botrány kapcsán sajnálatos, hogy az érintettek nem gyakorolnak önkritikát. E költői életmű Vajdaságban és a vajdaságiaknak tud legtöbbet mondani, hiszen Sziveri János lovának „patkója idevaló”. Az pedig, hogy még harminc évvel a költő halála után sem élünk ezzel a kinccsel, végtelenül sajnálatos. A Magyar Nemzeti Tanács által támogatott kiadói intézetünk keretében kellene elvégezni ezt a rehabilitációt. A civil szervezeteknek sokkal esetlegesebb forrásaik vannak, és a vajdasági magyar kulturális hagyaték gondozását, a kánon alakítását nem lehet kiszolgáltatni ezeknek a véletleneknek, hiszen a kiemelt, erős intézmények éppen a megbízható értékőrzés érdekében jöttek létre.

Ezt a kiadványt Újvidék város és a Magyar Tudományos Akadémia támogatta, a vajdasági szerzők száma is biztató. A Magyar Tanszéken 2012 októbere óta vannak meg a feltételek a Sziveri-kutatás programszerű kialakításához, és ennek keretében szinte minden Kontaktzóna műsorunk kapcsolódott ehhez a témához.

* Hogyan tekint erre a kérdésre a fiatalabb nemzedék?

— Biztató, hogy a fiatal kutatók is lelkesen foglalkoznak ezzel a költészettel. A jelenlegi szellemiműhely-teremtés legnagyobb feladata éppen a Sziveri-féle etikai magatartás megismertetése kell hogy legyen, ez hiányzik legjobban az új nemzedékekből, miközben óriási az aktualitása, megtartó ereje.

* Miért éppen ez a Sziveri-verscím lett a kötet címe?

— A kötőjeles szó frappáns, és töményen fejezi ki a mi vajdasági, balkáni világunk tirannusoktól övezett groteszk körülményeit, az ember balszerencséjét, a balga hazakeresők, a kisemberek legelemibb vágyát, és a honukra nem lelők keserűségét, egyszersmind a megalkuvás kőkemény elutasítását.   

A Sziveri-vers — ugyancsak hiteles történelemszemlélettel — erre int bennünket:

Látja-e sorát bárki tirannusoknak?
Ki fogja majd megalkotni fel-
magasztalásukat — és ingatag
hatalmukat majdan ki dönti meg?
Csöndnek csőd az ára.